2011. augusztus 11. csütörtök
Alkotmány- és demokrácia-ellenes a szlovák állampolgársági törvény
Amiképpen ezt a szlovák államnyelvtörvény esetében is magától értetődő módon megtettük – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében ez alkalommal is határozottan állást foglalunk a hatályos szlovák állampolgársági törvény ellenében.
Az Európai Unió keretében elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ezen mélységesen alkotmány- és demokrácia-ellenes, kirekesztő és diszkriminatív jogszabály értelmében szülőhazájuk állampolgárságának elvesztésével sújtsák – vagy zaklassák – azokat, akik a szlováktól eltérő állampolgárságot szereznek.
Őszinte nagyrabecsülésünket fejezzük ki a Magyar Koalíció Pártja elnökének, Berényi Józsefnek, aki az RMDSZ miniszterelnök-helyettesi rangban lévő, korábbi elnökétől eltérően, a magyar állampolgárság igénylésével, példát mutatott népének erkölcsi és politikai bátorságból.
Hasonlóképpen elismerésünket, valamint nemzet- és polgártársi szolidaritásunkat juttatjuk kifejezésre Gubik László, valamint Via Nova ifjúsági szervezet és civil társszervezeteinek azon képviselői iránt, akik a szlovák hatósági fenyegetettséggel elvszerű módon és bátran szembeszállva, de szlovák állampolgári státuszukhoz ragaszkodva, a magyar állampolgárságért folyamodtak, és ennek ügyében mozgalmat és aláírásgyűjtési akciót indítottak.
Meggyőződésünk, hogy a kettős állampolgárság szabad vállalása egyetemes európai gyakorlat, amelyért semmilyen hatósági szankció nem alkalmazható.
Nagyvárad, 2011. augusztus 11.
hírek
2026. június 10. szerda
Igehirdetés Trianon emléknapja alkalmából
2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n
2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig
2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén
2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet
2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n
2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett
2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás
2026. május 8. péntek
PKE: az egyetem napja, díjazásokkal
2026. május 4. hétfő
Viaskodás a gonosszal – Tőkés István ellenállása a román titkosszolgálattal szemben












